Ha a baráti kapcsolataimra gondolok nem csak fájó emlékek jutnak az eszembe, hanem rengeteg szép élmény. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen sohasem voltam egyedül, minden új közegben, új társaságban találtam valakit, akivel tudtam beszélgetni. Nem mindenkivel alakult ki évekig tartó, szoros barátság, de erre soha nem is vágytam. Nincs szükségem 20 felszínes "legjobb barátságra", elég nekem az a pár csajszi, akivel nagyon jó kapcsolatot ápolok. Közülük most egyikőjüket szeretném kiemelni, Szilvit. Barátságunk különlegessége abban rejlik, hogy habár 200 km választ el minket egymástól, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és ahányszor csak tehetjük találkozunk személyesen is.
Már több, mint 5 éve ismerjük egymás. Szerintem egyikünk se gondolta volna, hogy egy facebookos üzenetváltásból egy ilyen mély barátság szövődik majd. Már nem is tudom, hogy bukkantunk egymásra, melyikünk írt melyikünkre, csak arra emlékszem, hogy a társalgás alapját egy Rómeó és Júlia musical előadás szolgáltatta, amire mindketten jegyet váltottunk. Én már egy ideje a színház bűvöletében éltem, Szilvi még "kezdő" volt. Nagyon be voltunk zsongva és mivel mással nem tudtunk erről beszélgetni, egymást boldogítottuk az álomszereposztásokkal, videókkal meg mindenféle dologgal, ami segített ráhangolódni az előadásra. No meg persze elhatároztuk, hogy a művészbejárónál várakozva az összes arra járó színészt leszólítjuk és kérünk tőlük autogramot és fotót. Nagyon vártuk már a nagy találkozást. Nekem voltak már vidéki barátnőim, akikkel hasonlóképp indult, csak nem bontakozott ki több éves barátság. Szilvinek azt hiszem én vagyok az első távbarátnője.
Szépen lassan teltek a hetek, hónapok, évek, mi egyre többet beszélgettünk és az idő előrehaladtával arányosan a találkozások száma is növekedett. Észre se vettük és már azon kaptuk magunkat, hogy 5 éve vagyunk részesei egymás életének. (Ez most nagyon romantikusan hangzott.) Egy olyasfajta barátság alakult ki köztünk, amilyen nekem kevesekkel. Szilvivel MINDENT megbeszélünk, és ma már nem csak a színház a téma (ami azért még mindig közös szenvedélyünk), nagyon sok magánéleti dolgot megosztunk egymással. Szó szerint mindent tudunk a másikról, nincsenek titkok és a leggázabb történeteket is bátran elmeséljük egymásnak.
Lehet mondani, hogy facebookon mindenki bátrabb, ott könnyebb elmesélni mindent, de ez akkor is más. Voltunk már 1-1 hétig a másiknál, találkozunk viszonylag sokszor és élőben is teljesen olyan a kommunikáció köztünk, mint az online térben. Nincsenek kínos csöndek, nem szégyellünk egymás előtt semmit sem, viccelődünk, csipkelődünk. Lehet több nézeteltérés adódna ha nem választana el minket kicsivel több, mint 200 km, de ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Nem vagyunk olyan típusúak, akik ne fogadnák el a másik véleményét, nézőpontját. Ha meghozunk egy döntést, és az a másik szerint nem jó ötlet, akkor is csak elmondjuk mit gondolunk, mi tennénk a másik helyében és ennyi. Nem célunk, hogy befolyásoljuk vagy manipuláljuk a másikat, maximálisan tiszteletben tartjuk egymás választását.
Jelen voltunk egymás párkapcsolatának kialakításakor, együtt izgultunk a randik előtt, hogy vajon mikor lesz az a bizonyos első csók. Figyelemmel kísérjük a másik személyiségének fejlődését: inspiráljuk egymást minden téren. Szerencsére hasonló dolgok érdekelnek: szeretjük a színházat, irodalmat, hasonló zenéket hallgatunk, (nagyrészt) ugyanazokat a filmeket szeretjük, és még folytathatnám a sort. Sok mindenhez kaptunk kedvet a másik által. Nincsenek olyan fontos események, amikor ne lettünk volna ott egymásnak. Igaz ez általában az online térben működik, de szükség esetén gondolkodás nélkül pattannék vonatra, hogy ott legyek Szilvi mellett, ha arra van szüksége.
Nehezen nyílok meg mások előtt, vannak dolgok amiket nem nagyon osztok meg csak úgy bárkivel. Nyilván a párkapcsolatomon belül mindent el merek mondani a barátomnak, de ez a barátságok terén korántsem így van. Ennek a gátnak a ledöntésében sokat segített az interneten való csevegés, hogy az egész a neten bontakozott ki, de szerencsére ez a fal a személyes beszélgetések alkalmával nem épült vissza. Nagyon sokat köszönhetek ennek, mert így nem maradtak bennem mindenféle gondolatok, melyeket magamban tarthattam volna mindaddig, míg az fel nem emészt, hanem ezeket ki tudtam beszélni, és így azok feldolgozása is könnyebb volt. Szerencsére az íráshajlam mindkettőnkben dolgozik, így nem kívánjuk egymást melegebb éghajlatra, ha az egy mondatban összefoglalható momentumokat egy 3 oldalas barokk körmondatba fogalmazva írjuk le egymásnak akár az éjszaka kellős közepén, mikor már épp aludni készülünk.
Nagyon örülünk ennek a barátságnak, és nagyon reméljük, hogy még jó sok évig fenntartható marad. Hiányozna ha nem beszélnénk nap, mint nap akár csak egy mondatot is. Csúnyán fogalmazva ez már szinte "rutinszerű", beépült a mindennapjainkba. Úgy gondolom mindkettőnknek szüksége van a másikra, és ha eddig nem okozott különösebb problémát a köztünk lévő távolság, akkor a jövőben sem fog. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél többször tudjunk találkozni ezzel is erősítve a köztünk lévő köteléket. A következő szint, amit a közeljövőben meg szeretnénk lépni az egy közös nyaralás megvalósítása lenne ... de ami késik nem múlik. :)
Már több, mint 5 éve ismerjük egymás. Szerintem egyikünk se gondolta volna, hogy egy facebookos üzenetváltásból egy ilyen mély barátság szövődik majd. Már nem is tudom, hogy bukkantunk egymásra, melyikünk írt melyikünkre, csak arra emlékszem, hogy a társalgás alapját egy Rómeó és Júlia musical előadás szolgáltatta, amire mindketten jegyet váltottunk. Én már egy ideje a színház bűvöletében éltem, Szilvi még "kezdő" volt. Nagyon be voltunk zsongva és mivel mással nem tudtunk erről beszélgetni, egymást boldogítottuk az álomszereposztásokkal, videókkal meg mindenféle dologgal, ami segített ráhangolódni az előadásra. No meg persze elhatároztuk, hogy a művészbejárónál várakozva az összes arra járó színészt leszólítjuk és kérünk tőlük autogramot és fotót. Nagyon vártuk már a nagy találkozást. Nekem voltak már vidéki barátnőim, akikkel hasonlóképp indult, csak nem bontakozott ki több éves barátság. Szilvinek azt hiszem én vagyok az első távbarátnője.
Szépen lassan teltek a hetek, hónapok, évek, mi egyre többet beszélgettünk és az idő előrehaladtával arányosan a találkozások száma is növekedett. Észre se vettük és már azon kaptuk magunkat, hogy 5 éve vagyunk részesei egymás életének. (Ez most nagyon romantikusan hangzott.) Egy olyasfajta barátság alakult ki köztünk, amilyen nekem kevesekkel. Szilvivel MINDENT megbeszélünk, és ma már nem csak a színház a téma (ami azért még mindig közös szenvedélyünk), nagyon sok magánéleti dolgot megosztunk egymással. Szó szerint mindent tudunk a másikról, nincsenek titkok és a leggázabb történeteket is bátran elmeséljük egymásnak.
Lehet mondani, hogy facebookon mindenki bátrabb, ott könnyebb elmesélni mindent, de ez akkor is más. Voltunk már 1-1 hétig a másiknál, találkozunk viszonylag sokszor és élőben is teljesen olyan a kommunikáció köztünk, mint az online térben. Nincsenek kínos csöndek, nem szégyellünk egymás előtt semmit sem, viccelődünk, csipkelődünk. Lehet több nézeteltérés adódna ha nem választana el minket kicsivel több, mint 200 km, de ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Nem vagyunk olyan típusúak, akik ne fogadnák el a másik véleményét, nézőpontját. Ha meghozunk egy döntést, és az a másik szerint nem jó ötlet, akkor is csak elmondjuk mit gondolunk, mi tennénk a másik helyében és ennyi. Nem célunk, hogy befolyásoljuk vagy manipuláljuk a másikat, maximálisan tiszteletben tartjuk egymás választását.
Jelen voltunk egymás párkapcsolatának kialakításakor, együtt izgultunk a randik előtt, hogy vajon mikor lesz az a bizonyos első csók. Figyelemmel kísérjük a másik személyiségének fejlődését: inspiráljuk egymást minden téren. Szerencsére hasonló dolgok érdekelnek: szeretjük a színházat, irodalmat, hasonló zenéket hallgatunk, (nagyrészt) ugyanazokat a filmeket szeretjük, és még folytathatnám a sort. Sok mindenhez kaptunk kedvet a másik által. Nincsenek olyan fontos események, amikor ne lettünk volna ott egymásnak. Igaz ez általában az online térben működik, de szükség esetén gondolkodás nélkül pattannék vonatra, hogy ott legyek Szilvi mellett, ha arra van szüksége.
Nehezen nyílok meg mások előtt, vannak dolgok amiket nem nagyon osztok meg csak úgy bárkivel. Nyilván a párkapcsolatomon belül mindent el merek mondani a barátomnak, de ez a barátságok terén korántsem így van. Ennek a gátnak a ledöntésében sokat segített az interneten való csevegés, hogy az egész a neten bontakozott ki, de szerencsére ez a fal a személyes beszélgetések alkalmával nem épült vissza. Nagyon sokat köszönhetek ennek, mert így nem maradtak bennem mindenféle gondolatok, melyeket magamban tarthattam volna mindaddig, míg az fel nem emészt, hanem ezeket ki tudtam beszélni, és így azok feldolgozása is könnyebb volt. Szerencsére az íráshajlam mindkettőnkben dolgozik, így nem kívánjuk egymást melegebb éghajlatra, ha az egy mondatban összefoglalható momentumokat egy 3 oldalas barokk körmondatba fogalmazva írjuk le egymásnak akár az éjszaka kellős közepén, mikor már épp aludni készülünk.
Nagyon örülünk ennek a barátságnak, és nagyon reméljük, hogy még jó sok évig fenntartható marad. Hiányozna ha nem beszélnénk nap, mint nap akár csak egy mondatot is. Csúnyán fogalmazva ez már szinte "rutinszerű", beépült a mindennapjainkba. Úgy gondolom mindkettőnknek szüksége van a másikra, és ha eddig nem okozott különösebb problémát a köztünk lévő távolság, akkor a jövőben sem fog. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél többször tudjunk találkozni ezzel is erősítve a köztünk lévő köteléket. A következő szint, amit a közeljövőben meg szeretnénk lépni az egy közös nyaralás megvalósítása lenne ... de ami késik nem múlik. :)
:) Ez nagyon aranyos :3
VálaszTörlés