Személyes

Itt megtalálható minden, ami épp foglalkoztat vagy ami épp történt velem. Lesznek szomorú és vicces olvasmányok egyaránt, sőt lesznek olyanok is, amelyek részben tájékoztatási szándékkal, esetleg oktatási céllal íródnak.

2017.04.25.  //  Úton két egyetemi képzés között  >> Ha engem kérdeztek, mindenképp érdemes belevágni az egyetembe/főiskolába, hisz ez egy teljesen más életforma, és a legjobb benne talán az, hogy ha jól választotok, akkor azt tanulhatjátok amit a legjobban szeretnétek. Nem tudnék ellenérvet felsorolni, úgy gondolom vétek kihagyni az egyetemet, mert egyetemistának lenni jó! 

2017.05.04. // A gyümölcsfákon túl >> Sok olyan esettel találkoztam már, hogy valaki amiatt vágja ki a kertjében elültetett fát, mert az nagyobbra nőtt, mint amekkorát szeretett volna. Az ilyen jellegű "rossz" vásárlások kiküszöbölhetőek, ha alaposan utánajárunk vagy kikérjük egy szakértő véleményét. 

2017.05.14. // Egy fájó emlék >> Meg se beszéltük. Az egész lezáratlan maradt. (...) Nem leszünk újra legjobb barátnők, részemről nem menne, de mindennek ellenére érdekel hogy van. (...) Nem haragszom rá, csak meg szeretném érteni ,és válaszokat szeretnék kapni az oly rég megválaszolatlanul maradt kérdéseimre.

2017.06.01. // Minden nap egy fellépés >> Ez a mondat azóta is eszembe jut egy-egy fontosabb esemény előtt. Legutóbb például a felvételi elbeszélgetésnél, amely a mesterképzésre való bejutásom miatt rendkívül jelentős. Jól kellett, hogy sikerüljön. Mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy jó benyomást keltsek és végül jó pontszámmal illessenek.

2017.06.20. // Egy 200 kilométeres barátság >> Egy olyasfajta barátság alakult ki köztünk, amilyen nekem kevesekkel. Szilvivel MINDENT megbeszélünk, és ma már nem csak a színház a téma (ami azért még mindig közös szenvedélyünk), nagyon sok magánéleti dolgot megosztunk egymással. Szó szerint mindent tudunk a másikról, nincsenek titkok és a leggázabb történeteket is bátran elmeséljük egymásnak.

2017.09.30. // Hol van a digitális élet határa? >> Félreértés ne essék, nem vagyok ellene, de úgy érzem vannak bizonyos területei az életnek, amit úgy kellene hagyni, ahogy van. Nem kell minden téren digitalizálódni és gyökeres változásokat előidézni. A kézzel írás is egy ilyen dolog. Személyesebb és egyedibb. Nem szeretném, ha x év múlva valamikor a jövőben valaki úgy döntene, hogy felesleges, tanuljunk meg gépelni és kész.

2017.10.24. // Inspiráló fiatalság >> Nem kell ahhoz "híresnek" lenni, hogy valaki példaképévé válj, elég ha próbálod magadba szívni a lehető legtöbb tudást azzal kapcsolatban, ami igazán érdekel és ha megpróbálod az összes eléd kerülő lehetőséget kihasználni. (...) Hiszek benne, hogy az okosság vonzó és még véletlenül sem ciki, szóval azt mondom mindenkinek, hogy előre!

2018.04.01. // Bolondok napjára >> Ha valaki megkérdezi tőlem milyen zenét szoktam hallgatni, rendre azt válaszolom, hogy "Hááát mindenfélét vegyesen, mikor mihez van kedvem." Kevés embernek mertem kijelenteni, hogy "Nagyon szeretek musicaleket hallgatni.", ugyanis a színház és a musical szó hallatán általában mindenki megvetően nézett rám és próbáltak meggyőzni arról, hogy mit is kellene hallgatnom.

2018.05.05. // Szálas helyett cserepeset! >> Miért kell szerencsétlen virágot megölni azért, hogy gyönyörködhessünk benne, mikor el tudod ültetni a kertben vagy egy cserépbe ültetve kirakhatod az ablakpárkányra? Mi értelme van annak, hogy valaki nevelgeti a kertjében a tulipánt, majd amikor kinyílik, levágja és vázába teszi? És nem ez az egyetlen számomra felfoghatatlan dolog ezzel kapcsolatban.

2018.06.16. // Tanár? Nem mondhatnám. >> Azt hiszem kétféle tanár létezik. Az egyik arra kíváncsi amit tudsz és még a legkilátástalanabb helyzetben is a maximumot próbálja belőled kihozni. A másik ezzel ellentétben nem törekszik semmire, azt akarja hallani mi az, ami nem megy (a többi nem érdekli), mert ezáltal fölényesen az orrod alá tudja dörgölni, hogy mennyire hülye vagy.

2018.11.27. // Száműzetésben >> (...) sajnos ilyenkor jön rá az ember, hogy milyen mértékben is függünk az internettől és a közösségi médiától. Főleg az én generációm, az utánam lévőkről meg ne is beszéljünk ... Durva belegondolni, hogy ennyin múlik manapság a biztonságérzetünk, legalábbis ha magamból indulok ki, lemerült (vagy rosszabb esetben nem létező) telefonnal a kezemben rámtör a szorongás, hogy nem tudok elérni senkit sem, illetve, hogy én sem vagyok elérhető.