Nevem Makó Anna, születtem Bolitán.

10 év telt el azóta a szörnyű nap óta. Örökre belém égett az a pillanat, amikor rájöttem ki is valójában Abigél, a csodatévő Abigél, akinek új életem köszönhetem. Nem igazán szeretem, fáj, hogy a múltam hátra kellett hagynom, kegyetlenül fáj, hogy új személyazonossággal kell élnem. Drága Édesapám. Makó Antal, géplakatos? Istenem, édes istenem, ha tudnák az emberek, hogy az én apám volt a világon a legbátrabb tábornok. Szembeszállt a németekkel, hogy megmentse az ártatlanokat, hiszen ő tudta, hogy a háború már rég elveszett és mindenki a halálba sétál a harcmezőkön. Sohasem felejtem el, amikor kimondta: "Hát beszélek, de meglesz az ára. Ettől a pillanattól fogva vége a gyermekkornak Gina. Felnőtt leszel, és soha többé nem élhetsz már úgy, mint más gyerek. A magam életét, a sajátodat és másokét teszem a kezedbe. Mire esküszöl, hogy nem árulsz el bennünket?" Én nem akartam rosszat, én nem tudtam, hogy amiatt vitt Árkodra, hogy megvédjen. Nem akarta, hogy velem zsarolhassák a németek. Annyira szégyelltem magam. Miért voltam ennyire makacs? Megszöktem többször is, bántottam a többieket, szófogadatlan és neveletlen voltam. Felelőtlenül viselkedtem bajba sodorva mindenkit. Nem akarta, hogy az én vállamat is nyomja ez a hatalmas súly, amit eddig egyedül cipelt, de nem volt más választása. 

Lázadtam a világ ellen, haza akartam menni Pestre a barátnőimhez, nem akartam a matulásokkal ilyen szörnyű uniformisokba öltözve élni, meggyőződésem volt, hogy ez egy börtön, ahol nincs mosoly se öröm és ezek közt a szigorú fekete-fehér falak között csak sírni lehet. Nem voltak itt a falon képek, mindent latin idézetek díszítettek, a lányok folyton bibliaismereti versenyre készültek. Nem úgy mint a Sokoray Atalában, az én pesti iskolámban. Az egy világi intézmény volt, ott nem szabták meg az embernek, hogy mit viseljen, nem kellett minden áldott nap fonatban viselni a hajunkat. Az egy sokkal jobb hely volt - gondoltam akkor. Ó, Istenem ha tudtam volna, hogy ez az intézet jelenti számomra a menedéket, azt a helyet, ahol biztonságban lehetek.

kép forrása: itt

Milyen buta voltam, amikor azt hittem, hogyha megszököm akkor minden a régi lehet, újra a fővárosban élhetek Édesapámmal és Marszellel, a nevelőnőmmel. Akárhányszor ebbe a vízióba menekültem, újra magam előtt láttam Mimó néni szalonját, ahol újra együtt táncolok Ferivel. Azt hittem ő lesz a férjem. A Matulában mindenkinek azzal dicsekedtem, hogy nekem igazi férfi udvarol, egy főhadnagy, nem holmi leltárjegyzéken szereplő történelmi alak. Vagy I. István palástja. Kinevettem és beárultam őket, pedig csak játszani akartak. Nevetni. De én mindent elrontottam és ezzel magamra haragítottam az egész osztályt. Kuncz Feriben is megbíztam. Olyan csodálattal és átéléssel meséltem róla a lányoknak, sohasem gondoltam, hogy veszélyt jelenthet rám. Szegény Bánki is csak örömet akart okozni amikor elhívta hozzám Árkodra, nem is sejthette, hogy ezzel bajba sodorhat engem és az Édesapámat. A szerelem teljesen elvakított, azt hittem Abigél őt küldi a megsegítésemre. Pedig milyen szépen súgta a telefonba, hogy "Zsini, Zsini, tündérkislány.", de a kezdetektől fogva ő volt a legnagyobb ellenségem.

Kőniget sem szerettem, mindig gúnyoltam. Ó, ha tudtam volna, hogy ő Abigél, a legönzetlenebb ember a világon. Mi csak szentimentális vén szamárnak hívtuk vagy szóra se méltattuk: "Vele nem kell foglalkozni, ő csak Kőnig. Ez még a legyet is kimenti a pohárból, ha az megakarja öngyilkolni magát", pedig ő egész életét annak szentelte, hogy egy szobor legendája mögé bújva segítse a rászorulókat. Bánki is neki köszönheti, hogy a családját zsidó származása miatt nem vitték munkatáborba meghalni. Én is neki köszönhetem azt, hogy most élek. Ha nincs Kőnig (és persze a segítőiről sem szabad megfeledkezni) ma már én sem lennék. Akkor is tartotta a hátát helyettünk, amikor rávettem az osztályt a dupla dolgozatra és a Püspök úr felolvasta Torma írását. Ez a szentimentális hülye próbált minket megvédeni Gedeontól és a büntetésétől. Szegény Tormának az én ötletem miatt kellett ékes fekete kezdőbetűket festenie az általam ötszázszor leírt zsoltáridézetnek.

Azért nem volt olyan rossz a Matulában. Miután kibékültem a lányokkal, nagyon sokat nevettünk együtt esténként takarodó után. Hányszor boronáltuk össze Zsuzsanna testvért és Kalmárt. Kalmár volt a legférfiasabb férfi az egész iskolában, Zsuzsanna pedig olyan ártatlan szerepet öltött magára mindig. Az egész szerelmi történetben azonban Kőniget sajnáltuk a legjobban, ugyanis láthatólag fülig szerelmes volt a diakonisszába. Ez a kis szerelmi háromszög állandó téma volt esténként épp úgy, mint az, hogy Torma Gedeon csakis a halaiba szerelmes. Mivel itt nem voltak fiúk szerettünk ehhez hasonló dolgokról elmélkedni. Egy ilyen este folyamán tudtam meg azt is, hogy Horn Mici, a Matula egyik volt növendéke (aki sokszor hívja meg a legjobban teljesítő osztályokat egy uzsonnára) itt az intézetben ment férjhez. Micikének sok hagyományt köszönhettünk például azt, amikor a lányok minden tanév kezdetén hozzámennek a leltárjegyzéken szereplő tételéhez (sajnos ezt a hagyományt a kezdeti ellenségeskedésem miatt lelepleztem a. tanári kar előtt), valamit Abigél legendája is az ő nevéhez fűződik. Eleinte őt sem szerettem, pedig igen fontos szereplője volt a megmentésemnek. Ő is háborúellenes volt, főleg mert fiát az értelmetlen harc következtében veszítette el.

kép forrása: itt

Könny szökik a szemembe akárhányszor erre az időszakra gondolok. Ma is hallom Gedeont, ahogy megnyitja az új tanévet és pontosan emlékszem arra, ahogy a matulások egybehangzóan mondják, hogy "Jó napot kívánok Isten áldásával!". Így kellett köszönnünk. Még a szüleinknek is. Gyűlöltem, hogy nem üdvözölhettem Édesapámat, úgy, hogy "Szervusz!", de most mindent megadnék, hogy ezt mondhassam neki. Mindennél jobban hiányzik. Nem szeretek Makó Anna lenni, én Vitay Georgina vagyok, születtem Pesten és édesapám Vitay tábornok volt, nem pedig Makó Antal, géplakatos. Szeretném büszkén viselni nevemet, de ezt már nem lehet. Makó Anna vagyok már 10 éve, de elmondhatom magamról, hogy szabad vagyok. Külföldön élhetek a családommal boldogan és őrizhetem Édesapám emlékét életem végéig.