"Az ember soha nem lehet biztos még a barátaiban sem. Meglepő, milyen könnyen elfordulnak az embertől a barátai." - mondta egyszer valaki. Azt gondoltam velem ilyen nem történhet meg. Jó emberismerőnek tartom magam, legalábbis eddig nem sűrűn csalódtam a megérzéseimben. Aztán egy nap minden más irányt kezdett venni. Hirtelen, egyik napról a másikra fordult egyet a világ és minden megváltozott. Valaminek vége szakadt. Valaminek, ami számomra fontos volt. Mintha megnyomtak volna egy gombot, amit azóta se kapcsoltak vissza ... és talán már nem is fognak. Hiába bánt azóta is. Vége, és talán jobb ez így.
Már több, mint négy éve történt. Azt hittem már elfelejtettem, de nem. Újra és újra eszembe jut és hatalmába kerít az érzés. Mintha tegnap történt volna. Nem hagy nyugodni. Újabban estéről estére nem tudok tőle aludni. Folyamatosan ezen kattog az agyam. Pedig én nem vagyok benne hibás. Én segíteni akartam, de nem hagyta. Eltávolodott tőlem és minden más barátjától egy fiú miatt. Állítólag nagyon nehéz időszakot élt át, otthon sem volt minden rendben és ráadásként előtört belőle a lázadás. Mindig panaszkodott, szomorkodott, de ha kérdeztük, hogy "Mi a baj? Tudunk segíteni?", akkor nem mondott semmit sem. Nem akart róla beszélni. Megértem. Vannak ilyen problémái az embernek, amiket nem szívesen oszt meg másokkal. Tudom, de ez nem megoldás.
Érettségi előtt voltunk. A sok lógás, a nem tanulás, a "bulizni akarok" nem segített előrébb jutni. Lehet nagy bulinak tűnt, de nem volt az. Nyugtatót szedni sem az, főleg nem abból az okból, hogy a tanár számon kéri a le nem adott házi feladatot és ez felidegesíti, mert mégis hogy képzeli ezt. Mindegy. Ő tudja. Én belefáradtam. Tehetetlennek éreztem magam, mert holott én tényleg segíteni akartam, ő csak azért se hagyta és én már nem tudtam rá hatni. Úgy éreztem nem szabad az energiáimat olyan dologra fordítani, ami nem mozdul előre. Csak áll egy helyben. Nekem is fontos volt az érettségi, fontos volt a jövőm, koncentrálnom kellett. Kicsit önzőnek kellett lennem, nem gondolhatok mindig másra, főleg nem olyanra, aki kezd tőlem eltávolodni.
Szépen lassan kezdtem elfogadni a kialakult helyzetet, amit valljuk be, az, hogy Ő sokat lógott a suliból, eléggé megkönnyített. Nem kellett nap, mint nap látnom, és kínosabbnál kínosabb beszélgetéseket folytatnom vele. Már alig tudtunk miről beszélgetni. Talán ez fájt a legjobban. Eltávolodtunk egymástól lélekben is. Más dolgokat tartottunk fontosnak. Egyre nehezebb volt a szemébe nézni és nem megjegyzéseket tenni, hogy már megint miért csinál ilyen hülyeségeket és térjen már észhez. Már nem foglalkoztam vele, hagytam, hogy tegye, amit tenni akar. Ha neki ez így jó. Sajnáltam, de továbbra is tehetetlen voltam. Bíztam benne, hogy rájön ennek így semmi értelme és újra a "régi" lesz minden.
Eljött az érettségi, mindenki el volt foglalva a saját tanulmányaival. Teltek a napok, hetek, nyakunkon volt a nyári szünet, kihirdették a felvételi eredményeket. Zajlott az élet, aztán jött a jól megérdemelt pihenés. Ekkor már alig gondoltam rá. Megkönnyebbültem, hogy már nem az én felelősségem, hiszem eltaszított magától. Nem én hagytam cserben. Azóta se keresett. Biztos talált új barátokat a pasija által és velük jobban érzi magát, hiszen mi nem mentünk vele bulizni. Az összes középiskolás barátnőjét elvesztette ... vagyis pontosabban szólva megszakította velünk a kapcsolatot. Úgy döntöttem nem keresem a társaságát én se. Le akarom zárni. Elég fájdalmat okozott, nem akartam felidézni és ismét átélni mindent.
Most pedig újra kísért. Jó ideig nem jutott eszembe és most megint itt van, mint egy kísértet. Az okát is tudom, miért. Osztálytalálkozót szervezek és természetesen őt is meghívtam. Ezt a nehéz félévet leszámítva mégiscsak az osztály része volt. Félek milyen lesz az első találkozás így négy év után. Meg se beszéltük. Az egész lezáratlan maradt, és így számomra még nehezebb lesz. Nem szeretném azt éreztetni, hogy minden rendben, de meg akarom adni az esélyt arra, hogy újra beszélgetni tudjunk. Nem leszünk újra legjobb barátnők, részemről nem menne, de mindennek ellenére érdekel hogy van. Remélem eljön és jól fog alakulni az este. Nem haragszom rá, csak meg szeretném érteni ,és válaszokat szeretnék kapni az oly rég megválaszolatlanul maradt kérdéseimre.
Érettségi előtt voltunk. A sok lógás, a nem tanulás, a "bulizni akarok" nem segített előrébb jutni. Lehet nagy bulinak tűnt, de nem volt az. Nyugtatót szedni sem az, főleg nem abból az okból, hogy a tanár számon kéri a le nem adott házi feladatot és ez felidegesíti, mert mégis hogy képzeli ezt. Mindegy. Ő tudja. Én belefáradtam. Tehetetlennek éreztem magam, mert holott én tényleg segíteni akartam, ő csak azért se hagyta és én már nem tudtam rá hatni. Úgy éreztem nem szabad az energiáimat olyan dologra fordítani, ami nem mozdul előre. Csak áll egy helyben. Nekem is fontos volt az érettségi, fontos volt a jövőm, koncentrálnom kellett. Kicsit önzőnek kellett lennem, nem gondolhatok mindig másra, főleg nem olyanra, aki kezd tőlem eltávolodni.
Szépen lassan kezdtem elfogadni a kialakult helyzetet, amit valljuk be, az, hogy Ő sokat lógott a suliból, eléggé megkönnyített. Nem kellett nap, mint nap látnom, és kínosabbnál kínosabb beszélgetéseket folytatnom vele. Már alig tudtunk miről beszélgetni. Talán ez fájt a legjobban. Eltávolodtunk egymástól lélekben is. Más dolgokat tartottunk fontosnak. Egyre nehezebb volt a szemébe nézni és nem megjegyzéseket tenni, hogy már megint miért csinál ilyen hülyeségeket és térjen már észhez. Már nem foglalkoztam vele, hagytam, hogy tegye, amit tenni akar. Ha neki ez így jó. Sajnáltam, de továbbra is tehetetlen voltam. Bíztam benne, hogy rájön ennek így semmi értelme és újra a "régi" lesz minden.
Eljött az érettségi, mindenki el volt foglalva a saját tanulmányaival. Teltek a napok, hetek, nyakunkon volt a nyári szünet, kihirdették a felvételi eredményeket. Zajlott az élet, aztán jött a jól megérdemelt pihenés. Ekkor már alig gondoltam rá. Megkönnyebbültem, hogy már nem az én felelősségem, hiszem eltaszított magától. Nem én hagytam cserben. Azóta se keresett. Biztos talált új barátokat a pasija által és velük jobban érzi magát, hiszen mi nem mentünk vele bulizni. Az összes középiskolás barátnőjét elvesztette ... vagyis pontosabban szólva megszakította velünk a kapcsolatot. Úgy döntöttem nem keresem a társaságát én se. Le akarom zárni. Elég fájdalmat okozott, nem akartam felidézni és ismét átélni mindent.
Most pedig újra kísért. Jó ideig nem jutott eszembe és most megint itt van, mint egy kísértet. Az okát is tudom, miért. Osztálytalálkozót szervezek és természetesen őt is meghívtam. Ezt a nehéz félévet leszámítva mégiscsak az osztály része volt. Félek milyen lesz az első találkozás így négy év után. Meg se beszéltük. Az egész lezáratlan maradt, és így számomra még nehezebb lesz. Nem szeretném azt éreztetni, hogy minden rendben, de meg akarom adni az esélyt arra, hogy újra beszélgetni tudjunk. Nem leszünk újra legjobb barátnők, részemről nem menne, de mindennek ellenére érdekel hogy van. Remélem eljön és jól fog alakulni az este. Nem haragszom rá, csak meg szeretném érteni ,és válaszokat szeretnék kapni az oly rég megválaszolatlanul maradt kérdéseimre.
Az osztálytalálkozó biztonságot ad, több ember között biztos nem rendez jelenetet az ismerősöd. Szerintem beszélgess vele a mostani életedről, meg az ő életéről, kérdezd meg tőle, hogy együtt van-e még azzal a fiúval, és azt is megkérdezheted, hogy megbánt-e valamit. (Ne azt kérdezd, hogy az akkori viselkedését, vagy valamilyen konkrét dolgot megbánt-e, hanem csak azt, hogy általában az életben eddig megbánt-e valamit, mit csinálna másképp, stb. hátha akkor magától is előjön az érettségi körül történtekkel.) Ha így előjönnek az érettségi előtti dolgok, és ő beszélni kezd róluk, akkor beszéljétek meg higgadtan, egymást meghallgatva, észérvekkel! Ha ő erre nem képes, vagy egyáltalán nem beszél a témáról, akkor két lehetőséged van. Vagy elfelejted az érettségi előtt történteket, és összebarátkozol a mostani személyiségével, vagy elfelejted őt végleg, és legfeljebb csak osztálytalálkozókon látod őt. Szerintem főleg az ő mostani személyiségén múlik, mi a helyes döntés. Ha meg nem akarsz vele találkozni többé, akkor nem kötelező osztálytalálkozóra járni, aki érdekel az osztályból, azzal találkozó nélkül is tarthatod a kapcsolatot.
VálaszTörlésNem félek tőle, hogy jelenetet rendezne, és mivel én szervezem az osztálytalálkozót, mert szeretném, hogy legyen el fogok menni. :) Nem feltétlen akkor szeretném vele kitárgyalni a dolgot. Nem érzek haragot, semmi ilyet. Csak előjött bennem ez a dolog és jó érzés volt kiírni magamból. :)
Törlés