Nevem Makó Anna, születtem Bolitán.

10 év telt el azóta a szörnyű nap óta. Örökre belém égett az a pillanat, amikor rájöttem ki is valójában Abigél, a csodatévő Abigél, akinek új életem köszönhetem. Nem igazán szeretem, fáj, hogy a múltam hátra kellett hagynom, kegyetlenül fáj, hogy új személyazonossággal kell élnem. Drága Édesapám. Makó Antal, géplakatos? Istenem, édes istenem, ha tudnák az emberek, hogy az én apám volt a világon a legbátrabb tábornok. Szembeszállt a németekkel, hogy megmentse az ártatlanokat, hiszen ő tudta, hogy a háború már rég elveszett és mindenki a halálba sétál a harcmezőkön. Sohasem felejtem el, amikor kimondta: "Hát beszélek, de meglesz az ára. Ettől a pillanattól fogva vége a gyermekkornak Gina. Felnőtt leszel, és soha többé nem élhetsz már úgy, mint más gyerek. A magam életét, a sajátodat és másokét teszem a kezedbe. Mire esküszöl, hogy nem árulsz el bennünket?" Én nem akartam rosszat, én nem tudtam, hogy amiatt vitt Árkodra, hogy megvédjen. Nem akarta, hogy velem zsarolhassák a németek. Annyira szégyelltem magam. Miért voltam ennyire makacs? Megszöktem többször is, bántottam a többieket, szófogadatlan és neveletlen voltam. Felelőtlenül viselkedtem bajba sodorva mindenkit. Nem akarta, hogy az én vállamat is nyomja ez a hatalmas súly, amit eddig egyedül cipelt, de nem volt más választása. 

Lázadtam a világ ellen, haza akartam menni Pestre a barátnőimhez, nem akartam a matulásokkal ilyen szörnyű uniformisokba öltözve élni, meggyőződésem volt, hogy ez egy börtön, ahol nincs mosoly se öröm és ezek közt a szigorú fekete-fehér falak között csak sírni lehet. Nem voltak itt a falon képek, mindent latin idézetek díszítettek, a lányok folyton bibliaismereti versenyre készültek. Nem úgy mint a Sokoray Atalában, az én pesti iskolámban. Az egy világi intézmény volt, ott nem szabták meg az embernek, hogy mit viseljen, nem kellett minden áldott nap fonatban viselni a hajunkat. Az egy sokkal jobb hely volt - gondoltam akkor. Ó, Istenem ha tudtam volna, hogy ez az intézet jelenti számomra a menedéket, azt a helyet, ahol biztonságban lehetek.

kép forrása: itt

Milyen buta voltam, amikor azt hittem, hogyha megszököm akkor minden a régi lehet, újra a fővárosban élhetek Édesapámmal és Marszellel, a nevelőnőmmel. Akárhányszor ebbe a vízióba menekültem, újra magam előtt láttam Mimó néni szalonját, ahol újra együtt táncolok Ferivel. Azt hittem ő lesz a férjem. A Matulában mindenkinek azzal dicsekedtem, hogy nekem igazi férfi udvarol, egy főhadnagy, nem holmi leltárjegyzéken szereplő történelmi alak. Vagy I. István palástja. Kinevettem és beárultam őket, pedig csak játszani akartak. Nevetni. De én mindent elrontottam és ezzel magamra haragítottam az egész osztályt. Kuncz Feriben is megbíztam. Olyan csodálattal és átéléssel meséltem róla a lányoknak, sohasem gondoltam, hogy veszélyt jelenthet rám. Szegény Bánki is csak örömet akart okozni amikor elhívta hozzám Árkodra, nem is sejthette, hogy ezzel bajba sodorhat engem és az Édesapámat. A szerelem teljesen elvakított, azt hittem Abigél őt küldi a megsegítésemre. Pedig milyen szépen súgta a telefonba, hogy "Zsini, Zsini, tündérkislány.", de a kezdetektől fogva ő volt a legnagyobb ellenségem.

Kőniget sem szerettem, mindig gúnyoltam. Ó, ha tudtam volna, hogy ő Abigél, a legönzetlenebb ember a világon. Mi csak szentimentális vén szamárnak hívtuk vagy szóra se méltattuk: "Vele nem kell foglalkozni, ő csak Kőnig. Ez még a legyet is kimenti a pohárból, ha az megakarja öngyilkolni magát", pedig ő egész életét annak szentelte, hogy egy szobor legendája mögé bújva segítse a rászorulókat. Bánki is neki köszönheti, hogy a családját zsidó származása miatt nem vitték munkatáborba meghalni. Én is neki köszönhetem azt, hogy most élek. Ha nincs Kőnig (és persze a segítőiről sem szabad megfeledkezni) ma már én sem lennék. Akkor is tartotta a hátát helyettünk, amikor rávettem az osztályt a dupla dolgozatra és a Püspök úr felolvasta Torma írását. Ez a szentimentális hülye próbált minket megvédeni Gedeontól és a büntetésétől. Szegény Tormának az én ötletem miatt kellett ékes fekete kezdőbetűket festenie az általam ötszázszor leírt zsoltáridézetnek.

Azért nem volt olyan rossz a Matulában. Miután kibékültem a lányokkal, nagyon sokat nevettünk együtt esténként takarodó után. Hányszor boronáltuk össze Zsuzsanna testvért és Kalmárt. Kalmár volt a legférfiasabb férfi az egész iskolában, Zsuzsanna pedig olyan ártatlan szerepet öltött magára mindig. Az egész szerelmi történetben azonban Kőniget sajnáltuk a legjobban, ugyanis láthatólag fülig szerelmes volt a diakonisszába. Ez a kis szerelmi háromszög állandó téma volt esténként épp úgy, mint az, hogy Torma Gedeon csakis a halaiba szerelmes. Mivel itt nem voltak fiúk szerettünk ehhez hasonló dolgokról elmélkedni. Egy ilyen este folyamán tudtam meg azt is, hogy Horn Mici, a Matula egyik volt növendéke (aki sokszor hívja meg a legjobban teljesítő osztályokat egy uzsonnára) itt az intézetben ment férjhez. Micikének sok hagyományt köszönhettünk például azt, amikor a lányok minden tanév kezdetén hozzámennek a leltárjegyzéken szereplő tételéhez (sajnos ezt a hagyományt a kezdeti ellenségeskedésem miatt lelepleztem a. tanári kar előtt), valamit Abigél legendája is az ő nevéhez fűződik. Eleinte őt sem szerettem, pedig igen fontos szereplője volt a megmentésemnek. Ő is háborúellenes volt, főleg mert fiát az értelmetlen harc következtében veszítette el.

kép forrása: itt

Könny szökik a szemembe akárhányszor erre az időszakra gondolok. Ma is hallom Gedeont, ahogy megnyitja az új tanévet és pontosan emlékszem arra, ahogy a matulások egybehangzóan mondják, hogy "Jó napot kívánok Isten áldásával!". Így kellett köszönnünk. Még a szüleinknek is. Gyűlöltem, hogy nem üdvözölhettem Édesapámat, úgy, hogy "Szervusz!", de most mindent megadnék, hogy ezt mondhassam neki. Mindennél jobban hiányzik. Nem szeretek Makó Anna lenni, én Vitay Georgina vagyok, születtem Pesten és édesapám Vitay tábornok volt, nem pedig Makó Antal, géplakatos. Szeretném büszkén viselni nevemet, de ezt már nem lehet. Makó Anna vagyok már 10 éve, de elmondhatom magamról, hogy szabad vagyok. Külföldön élhetek a családommal boldogan és őrizhetem Édesapám emlékét életem végéig. 

Olvass tovább →

Inspiráló fiatalság

A tehetség felismerése egy embertársamban engem sohasem irigységgel, hanem sokkal inkább örömmel töltött el. Nem sajnáltam senkitől sem, hiszen úgy vélem az az egyik legcsodálatosabb dolog, ami egy emberrel történhet, hogy valamihez megvan a kellő tehetsége, ami által egyre nagyobb sikereket érhet el. Persze a tehetség mellé kitartásra és mérhetetlen sok alázatra vagy szükség, no meg a szerencse megléte sem elhanyagolható, de megfelelő alapok nélkül nincs siker. 

Ma a Facebook világában már az ágyadból követheted kedvenceid mindennapjait és csodálhatod "alkotásait", mert bármiről is legyen szó a tehetségnek érzékelhető végtermékei vannak. Bármikor meghallgathatod kedvenc énekesed legújabb dalát, megnézheted kedvenc színészed épp hol és mit forgat, sőt még az se kizárt, hogy kedvenc kortárs festőd épp live-ban festi legújabb művét. 

"A győzelemhez vezető út gyakran sorozatos vereségekkel van tele. Fájdalom és gondok nélkül teljesítményünknek nem lenne igazi értéke! Ha nem került semmibe, semmit sem ér. A siker eléréséhez elkerülhetetlen, hogy megtanuljuk legyőzni a nehézségeket és kudarcokat. A kulcs a kitartás."

Nekem is vannak olyan kedvenceim, akiknek az életútját figyelemmel kísérem, de én arra nagyon figyelek, hogy csak és kizárólag olyan emberek legyenek, akikre tényleg érdemes időt szánni, akik valami olyan tevékenységet folytatnak, amivel egy olyan pluszt képesek nekem adni, amit talán később valamilyen formában hasznosítani tudok a saját életemben. Szeretnék nektek bemutatni pár olyan feltörekvő tehetséget, akik a szakmájukon belül fiatal koruk ellenére már letettetek valamit az asztalra és láthatólag úgy lépkednek a siker macskaköves útján, hogy közben nem feledkeznek meg arról, hogy habár értéket közvetíteni igenis nagy felelősség, de ezzel együtt egy nagyon szuper dolog. 

Elsőként egy olyan fiút szeretnék nektek bemutatni, akivel egy teljesen véletlen folytán "ismerkedtem meg". Ő az, aki talán a most felsorolt személyek közül a legújabb kedvencem. Érezni fogjátok, hogy kilóg majd a sorból, mert a későbbiekben inkább színészekről fogok írni (látszik, hogy ez a közeg áll hozzám a legközelebb), ő pedig egy fotós fiú. Jancsó Gergőnek hívják és egyik barátnőm szakdolgozatos interjúja kapcsán találkoztam vele. Hihetetlen sikereket ért el az elmúlt pár évben, holott csak egy kicsit öregebb nálam. Pont egy éve indított Youtube csatornát, hogy tudásának és élményeinek egy részét megoszthassa az arra kíváncsi követőivel. Elmondta, hogy neki nem az az elsődleges célja, hogy minél nagyobb feliratkozó táborra tegyen szert, ő mindössze annyit szeretne, hogy egy érett és a fotózás iránt érdeklődő csapatot toborozzon, ahol elsősorban szakmai kommunikáció valósul meg. Amit én kifejezetten szeretek a videóanyagában az az, hogy nagy hangsúlyt fektet a minőségre és arra, hogy tényleg olyan dolgokról beszéljen, aminek értéke van, nem szeretné (számomra is) értelmetlen TAG videókkal bővíteni a Youtube repertoárját. Nálam Gergő az első olyan youtuber, akinek minden videóját elejétől a végéig megnéztem és minden percét érdekesnek tartottam. Próbálok minél több trükköt ellesni tőle, hogy az amatőr fotóim egyre jobbak legyenek. 

A sort egy hihetetlen széplelkű és sokoldalú személlyel folytatnám. Őt is viszonylag későn "fedeztem fel", de azóta is csak kapkodom a fejem, hogy ez a fiú mennyire tehetséges és mennyire elkötelezett a munkája és az őt kedvelő emberek iránt. Vecsei H. Miklós a Vígszínház fiatal tehetsége ír, fordít, rendez és nem mellesleg színészkedik is. Szülei szociális munkássága révén sok mindent megtapasztalt az életből, nem csak a jó, de a rossz oldalát is ismeri. Eredetileg ő is erre a pályára készült, de időközben rájött, hogy ő a színház által tudja legjobban közvetíteni azt a értéket, ami számára igazán fontos. Nagy szerencsémre imádja az irodalmat, most például Mondjad, Atikám! címen József Attila darabot írt és ad elő a Vígben, ezen kívül egy Arany Jánosról szóló előadás létrehozásán is munkálkodik. Eddig még csak a Pál utcai fiúkban láttam (ajánló itt) Nemecsek bőrébe bújva, de alig várom, hogy minden szerepében megcsodálhassam tehetségét. Ajánlom, hogy nézzetek meg pár vele készült interjút, tényleg olyan tiszta lelke van ennek a fiúnak, hogy receptre lehetne felírni depresszió és negatív életfelfogás ellen. 

Most két olyan musical színész sráccal folytatom a sort, akik az esetek döntő többségében ugyanazokat a szerepeket viszik - Wolfgang Mozart, Rómeó vagy például Chris a Miss Saigonból. Azért is vettem őket egy pontba, mert habár útjaik hasonlóak, mindketten más és más akadályokat megugorva értek el oda, ahol most vannak. Akikről pedig szó van, nem más, mint Kocsis Dénes és Veréb Tamás, az Operettszínház két fiatal szívtiprója. Dénes számomra azért is kifejezetten inspiráló, mert soha nem adta fel álmát, hogy egyszer Rómeóként álljon a színpadra és kitartó munkával elérte, hogy alkatilag megfeleljen a szerep elvárásainak. Azóta pedig sorra kapja a jobbnál jobb feladatokat és rabolja el a női szíveket estéről estére. Tominál érdemes megemlíteni, hogy már 16 évesen a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon állt a Robin Hoodban, az Operettben pedig 2013-ban mutatkozott be és azóta is töretlen a siker. Tomi esetében pedig az is kimagasló, hogy nem csak a színházi, de a popszakmában is jeleskedik, melynek legnagyobb elismerése az elmúlt 1-2 évben megjelent két önálló videóklippje és az, hogy megnyerte a 2016-os Sztárban sztár vetélkedőt. Ez a két fiú is remek példája annak, hogy kitartással és mérhetetlen sok alázattal igenis elérhetőek a kitűzött célok már ilyen fiatal korban is. 

Végül, nem utolsó sorban két elbűvölő hölgyeménnyel zárnám a bejegyzést, akik egy olyan színházi műfajban jeleskednek, mint feltörekvő, új generáció, amit sajnos nagyon sokan nem kedvelnek. Ez pedig az operett. A mai ifjúság úgy gondolja ez egy nyugdíjas műfaj, amiben csak áriáznak és idősebb színészek idétlen táncot lejtenek, miközben éneklik, hogy "Hajmási Péter, Hajmási Pál". Pedig ez nem így van. Nem mondom, hogy én rögtön rajongó lettem és minden operettet imádok. Sokáig én is tiltakoztam és leszóltam ezeket az előadásokat, aztán szépen lassan rájöttem, hogyha befogadóbb vagyok és lehetőséget adok arra, hogy közelebb kerüljek hozzá könnyebb dolgom van. Az pedig, hogy ez egy klasszikus nyugdíjas műfaj idős színészekkel a legnagyobb hülyeség. Főleg azert, mert sok operett egyre modernebb rendezésben és hangszerelésben kerül színpadra, valamint jelen van egy nagyon tehetséges fiatal generáció, akik egy új lendületet hoznak a műfajban. Közéjük tartozik két legújabb kedvencem Katona Klaudia és Kardffy Aisha. Klaudia négy éve 17 évesen korkedvezménnyel került az Operettszínház akadémiájába és rövid időn belül már primadonnaként is bemutatkozott a Mária főhadnagyban, sőt a musical műfajában is sorra jeleskedik. Klaudiával ellentétben Aisha a szubrettek táborát szeretné erősíteni és a Marica grófnőbeli alakítása után biztos vagyok benne, hogy senki sem kérdőjelezi majd meg. Ezen kívül számos külföldi turnén van túl most 17-18 évesen (!) és emellett más előadásokban is látható. Mindkét csajszinak nagyon sok sikert kívánok, én bízom benne, hogy általuk is (mivel rajtuk kívül tudnék még pár nevet felsorolni) közelebb kerülhet ez a műfaj a fiatalsághoz és egyre többen tapasztalják meg azt a bizonyos pozitív kimenetelű, sírva nevetős operett élményt.

Még számos fiatal tehetséget fel tudnék nektek sorolni példaképpen, de egyelőre úgy gondoltam ennyi név elég egy bejegyzésbe. Ha úgy alakul talán lesz ennek még folytatása. Szeretnék majd egy színesebb felhozatalt is, ahol nem a színészek vannak többségben, de mivel ez a műfaj közel áll hozzám és ezek a színészek csak egy szűkebb rétegen belül ismeretek, nem hagyhattam ki őket. Azt pedig így zárásképp szeretném leszögezni, hogy nem csak ismertebb emberek képesek engem motiválni, szerencsére sok olyan személy van a környezetemben, akik példaképp állhatnak előttem kitartásukkal, tehetségükkel. Nem kell ahhoz "híresnek" lenni, hogy valaki példaképévé válj, elég ha próbálod magadba szívni a lehető legtöbb tudást azzal kapcsolatban, ami igazán érdekel és ha megpróbálod az összes eléd kerülő lehetőséget kihasználni. Én is ezen az úton próbálok haladni. Szeretném úgy elvégezni az egyetemet (amit szerencsére nagyon élvezek), hogy szorgalmasan és nyitottan állok a kapott feladatokhoz és azokat a legjobb tudásom szerint próbálom megoldani. Hiszek benne, hogy az okosság vonzó és még véletlenül sem ciki, szóval azt mondom mindenkinek, hogy előre! Ahogy a Fame musicalben is mondják minden "Sok munka, sok áldozat és harc!", de a befektetett energia előbb vagy utóbb igenis megtérül!

Olvass tovább →

Miénk a Grund!

Azt gondolom a Pál utcai fiúk esetében nem kell óvatoskodnom, hogy ne lőjem le a "poént", hiszen ha valaki kijárta az általános iskolát, az biztosan tudja mi is a sztori, aki meg még nem, az meg lehet, hogy pont azért fogja elolvasni ezt a bejegyzést, mert csak egy elemzést keres. Szóval előre szólok, sok mindent le fogok írni az elejétől a végéig, néha részletekbe menően, így aki meg szeretne lepődni, miközben olvassa a könyvet ezt most inkább hagyja ki és nézze meg például valamelyik másik ajánlómat. 

Szeretném még az elején leszögezni azt is, hogy ez nem könyvajánló, hanem színházi ajánló lesz, ezért előfordulhat benne egy-két kisebb eltérés az eredeti műhöz képest. Az írott változatot már több, mint 10 éve olvastam, így elsősorban az előadás adta impulzusokból fogok építkezni.

Nagyjából 2016 tavaszán jött a nagy örömhír, hogy a Dés-Geszti páros a Dzsungel könyve után újabb szuperprodukcióra készül a Vígben. Szerintem ez már garancia a sikerre, pláne ha az imént említett "Maugli-sztorit" vesszük alapul. Az pedig még nagyobb izgalommal töltött el, hogy a Pál utcai fiúkat viszik színpadra. Nem tudom ki hogy van a kötelező olvasmányokkal vagy úgy egyáltalán a könyvekkel, én habár nem igazán szeretek olvasni, ezt anno szívesen vettem a kezembe. Molnár Ferencnek sikerült egy olyan ifjúsági regényt írnia, ami tényleg közel áll hozzánk, és nem mellesleg olyan mély dolgokról szól, amik lehet kicsiként nem is, de felnőtt fejjel igenis megérintenek. Ezek olyan értékek, amelyek minden korosztály számára jelentenek valamit, igaz nem ugyanazt és nem ugyanolyan szinten, de üzenet közvetítenek.

A Pál utcai fiúk és Rácz Tanár Úr (forrás)

Nah de térjünk is rá a lényegre: erre a csodaelőadásra. Nem, ez nem jó szó rá. Nem fejezi ki eléggé azt, amit az ember a darab közben átél. Nem is lehet erre megfelelő szavakat találni. Egyszerre vidám és megindító. Az egész annyira könnyednek, bohókásnak és vidámnak tűnik, holott egyáltalán nem az. Erre gondoltam az előbb, mint korosztályok közti "nézetkülönbség". A gyerekek biztos azt látják elsősorban benne, hogy mekkora buli egy fiúcsapat és milyen király, hogy megküzdenek egy számukra fontos helyért, az már számukra nem is olyan lényeges, hogy Nemecsek belehal a játékba. Ők azt is hamarabb veszik észre, hogy milyen menők ezek a vörösinges Pásztor tesók, de az kevésbé érdekli már őket, hogy amit ők csinálnak az nem szép, a fő, hogy népszerűek és a gyengébbek félnek tőlük. Hiszen melyik tizenpáréves ne akarna az évfolyam menő sráca lenni, akinek a kisebbek szó nélkül átadják a focipályát? Egy felnőtt néző (akárcsak jómagam) azonban elítéli őket, mert bántják a másikat és inkább Bokát kedvelik, mert ő az, aki képviseli a támogató és igazságos barátot. 

A vörösingesek (forrás)

A rendező, Marton László hihetetlen érzékenységgel nyúlt a szereplőkhöz, sikerült egy olyan Nemecseket és Bokát a színpadra álmodnia (amit természetesen Vecsei H. Miklós és Wunderlich József kifogástalanul el is játszott), akik pillanatok alatt a nézők szívébe lopják magukat. A két szereplő barátsága annyira megérint, hogy az utolsó pillanatig reménykedik az ember Ernő gyógyulásában. Szegényt az egész történet folyamán félti az ember, mert annyi bántás éri, de annak tudatában, hogy ott van vele Boka, aki mindig megvédi őt és gondoskodik róla, kicsit sikerül megnyugtatni a lelkünket. Szegény kis elesett Nemecseket Boka semmiből sem hagyja ki, biztatja, bátorítja és nem hagyja, hogy jelentéktelennek érezze magát. Mindig ott van mellette, ha segítségre van szüksége, bizalmába fogadja és úgy gondoskodik róla, mintha a kistestvére lenne. Amikor Ernő lázas lesz és Boka kíséri haza talán az egyik legszebb pillanata a darabnak - sok más megható rész mellett. Amikor a kis beteg képzelődik és Boka mondja neki, hogy "Drága barátom. Drága egyetlen barátom." akkor abban a pillanatban könny szökik a nézők szemébe. Példaértékű ez a fajta testvéri-baráti kapocs, ami ezt a két széplelkű fiatalt összeköti. Arról a jelentről pedig már ne is beszéljünk, amikor Boka ott gubbaszt Nemecsek betegágya mellett. Számomra ez az egyik legmeghatározóbb az egész előadásban. Most ez meghatóbb volt, mint egy tragikus szerelmi szál szokott lenni. Itt az örök szerelem helyett egy örök barátság van jelen, ami mindennél szebb a világon, mert a párkapcsolatok lehetnek múlandóak, de az igazán jó baráti kötelékek mindig megmaradnak.

"Egyszer itt a városban veled hősöst játszottam, de te elfutottál, jól tetted, mert az egész utcát fölverted.

Egyszer aztán váratlan egy kerítésen átpattant egy labda, amit visszarúgtunk, jött a füttyszó, lett egy grundunk. Éljen a grund, éljen a grund!" (képek forrása: vigszinhaz.hu)

Az ember első körben azt gondolná, hogy a pálutcaiak a jók, a vörösingesek pedig a rosszak, de ez nem ennyire fekete-fehér. Ha általánosít az ember, akkor nyilván ez így van, de van pár kisebb részlet, ami megcáfolja ezt az állítást. Ott van például Geréb, az áruló (Csapó Attila), aki a vörösingesek besúgójává válik, mindössze amiatt, hogy egy menőbb csapat tagja legyen. Elárulja barátait, mert talán azt hiszi, hogy ha az ő segítsége által győznek a vörösingesek és elfoglalják a grundot, akkor ő lesz a sztár. Talán megbánta, talán nem. Nekem ez nem egyértelmű. Ugyan odamegy a grundra és próbál beszélni Bokával, mégsem tudom elhinni, hogy őszintén sajnálja és valóban vissza akar kerülni közéjük. Végignézi, ahogy Nemecseket megalázzák a Pásztorok (Ember Márk és Nádas Gábor Dávid), ahogy törékeny kis testét a medencébe lógatják. Csak ennyit kérdez: "Jó volt Nemecsek?". Ezek után én nem tudok benne bízni. Azonban van egy igazán emberséges vörösinges is: Áts Feri (Józan László). Igaz, hogy Ernőt ő füröszteti meg, de utána megbünteti a Pásztorokat is, amiért elvették ettől a kisfiútól az üveggolyóit. A másik nagyon tiszteletreméltó tettje, pedig az, amikor érdeklődik Bokától Nemecsek állapota miatt, majd visszaadja az eltulajdonított golyókat. Látszik rajta a lelkiismeretfurdalás, amiért ő is hozzájárult a betegségéhez és biztos vagyok benne, hogy megérinti ez a szomorú eset.

"Egy tábor, egy tábornok, egysége eggyé forrott, egyszerre, mindenkorra. Gyávák, ma reszkethettek! Mindenki kap majd egyet, álljatok csak be a sorba!" (képek forrása: vigszinhaz.hu)

Elsőnek úgy terveztem, hogy minden fontosabb szereplőre ki fogok térni, de szerintem a főbbek már meg is voltak. Részletesen a többiekről nem írnék. Talán még azt érdemes lenne megemlíteni, hogy Kolnay (Tóth András) és Barabás (Zoltán Áron) karaktere talán a legviccesebb, ők hoznak extra vidámságot civakodásaikkal. Legalábbis humor szempontjából én őket emelném ki. Ezen kívül amit még érdemes kiemelni, hogy nekem nagyon tetszett a vörösingesek laza és vagány stílusa, szerintem a női szemek ezt nagyon is értékelték, főleg a Pásztor tesókat. Róluk azért nehéz volt levenni a szemünket.

A Vígszínház szereti a minimál díszletet, azonban nem is baj, mert nagyon ügyesen kihasználják mindig. Nekem a grund képe volt a kedvencem, elég volt egy kerítés és pár "fakupac" és máris ott érezted magad. Abszolút nem hiányoztak egyéb díszletelemek. (Akkor most következzen az "ömlengés" része, amit egyetlen színházi ajánlóból sem tudok kihagyni.) Imádom a zenei világát. Geszti egy zseni komolyan mondom. Imádom benne, hogy olyan fantasztikus módon képes használni a magyar nyelvet. Annyira szuper hármast alkottak a darab megálmodói (Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián), hogy szerintem a rendezőnek és a színészeknek öröm volt egy ilyen remek alapanyagból dolgozni. Nagyon jól választották meg a szereplőket is, egyik esetben sem éreztem azt, hogy talán más színész alkalmasabb lett volna a feladatra. Most tényleg ha egyesével végigmennék a szereplőkön csak a "fantasztikus", a "csodálatos", és a "lenyűgöző" szavakat ismételgetném, az meg nem túl kreatív és még zavaró is lehet az olvasók számára. Tehát elég ha ezt a három szót rávetítitek az összes névre, ami (itt) olvasható a szereposztásban. A dalokra is ki szerettem volna térni, de én inkább azt javaslom, hogy szerezzétek meg a CD-t és hallgassátok végig! Kedvenc idézeteimből párat pedig a képek alatti leírásban olvashatjátok.

"Álljunk bele ha kell, bármi jöjjön is el, legyen szabad a Grund! Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely,

vagy egyszer belehalunk." (képek forrása: vigszinhaz.hu)

A már korábban említett Boka-Nemecsek barátság mellett a másik hangsúly a csapat fontosságára helyzeték. Ezzel a gondolattal zárnám le ezt a bejegyzést. Mindig jó valakihez tartozni, főleg egy ilyen csapathoz. Ezek a fiúk megtanítják nekünk, hogy összefogás nélkül nehéz elérni a céljainkat, és az egy tök jó dolog, ha van egy csapat, aminek egy közös célja van, ebben az esetben a grund megtartása. Példaértékű az a szeretet, amit egy közös kis udvar iránt éreznek és az, hogy bármire képesek azért, hogy ez a hely az övék maradhasson. Manapság már inkább egy telefonhoz kötődnek ennyire a gyerekek, nem nagyon vannak a grundhoz hasonló helyek, ahol minden nap suli után összegyűlnek és játszanak. Pedig ez az igazi gyerekkor.

Videó ajánlók: Pál utcai fiúk ajánló // Miénk a grund videoklip // Így készült a Pál utcai fiúk 

Olvass tovább →