Eredeti neve Mozart, bár így soha senki sem hívta. Volt már Bendegúz, Dagi, Cicamica vagy csak egyszerűen Cica. Aztán történt egy baleset, ami után új megszólítást kapott: az orvosok Lábatlanka néven írták be mindig a naptárukba, talán a mai napig is így szokták, ugyanis visszatérő vendégek vagyunk náluk még egy ideig.
 |
| saját fotó |
December 27-én történt. Anyukám és húgom épp munkába készülődött, én még aludtam, mikor egyszer csak egy nagy sikításra riadtam fel. Gyorsan lefutottam az emeletről, el sem tudtam képzelni mi lehet a baj. Húgom zokogva mondja, nincs meg a macska egyik mellső lába. Kinézek az ajtón, ott ül hiányzó végtaggal, mintha mi sem történt volna. Szinte bele lehetett látni a macska "belsejébe". Nagyon durva látvány volt. Még most is majd kiugrik a szívem a helyéről, ha arra a napra gondolok. Szegény cica a sikítástól megijedve még arra is képes volt, hogy a kertbe szaladjon, ahol anya elkapta és egy törülközőbe becsavarta, majd húgommal rohant is vele az állatorvoshoz. Én pedig pizsamában leültem a lépcsőre és vagy 10 percig fel sem bírtam állni, annyira a sokk hatása alá kerültem. Egész nap tehetetlenül feküdtem az ágyban étvágytalanul, legyengülve. 13 óra körül egyszer csak csörgött a telefon. Anya volt az. Hívták az orvosok, hogy megvolt a műtét, 18 óra körül mehetünk érte. Ekkor egy kicsit megnyugodtam, bár nagyon féltem, hogy itt még nincs vége ennek az egésznek.
Mikor érte mentünk a doki átadta nekünk a csodacicát, aki ekkor még az altató hatása alatt volt. Mondta, hogy még nagyon sok feladatunk lesz vele, 2-3 naponta vinni kell kontrollra, kötözésre, kezelni kell a sebet, és nagyon oda kell figyelni a székletére, hogy iszik-e, eszik-e rendesen. Tehát nagyjából 24 órás ügyeletre volt mellé szükség. Nem volt könnyű, sokszor voltunk fent éjszaka, de szerencsére a cica nagyon kitartó, így gyorsan gyógyul. 2 nappal a baleset után már egyedül ment az alomba és kaparni is tudott. Sőt, egyszer (mondjuk ez már kb egy hét múlva történt), mikor mamám adott neki enni, hirtelen felpattant és lefutott az emeletről. Igen, futott és nem bukfencezett. Nem gondoltuk volna, hogy elsőre ennyire ügyesen veszi a lépcsőt, mint akadályt. Azóta hétről hétre egyre jobban lett, kezdtük visszakapni a régi bújós és dorombolós cicánkat. Úgy érzem lelkileg is helyrejött már.
A mai napig nem érti senki sem, hogyan élte túl ezt a balesetet. Hogy mi okozta pontosan, azt sem tudni, mi egy vadász csapdára gyanakszunk. Az egész állatorvosi rendelő is a csodájára jár. Hősként emlegetik, egy orvosi csodaként, ugyanis mekkora a valószínűsége annak, hogy egy ilyen súlyos trauma után ájulásból felébredve hazajön és itt ül az ajtóban mintha mi sem történt volna? Mekkora mázli kell ahhoz, hogy pont úgy szakítsa le a csapda a lábát, hogy az erek elzáródjanak és ne veszítsen kritikus mennyiségű vért? Ez a cica élni akart, haza akart hozzánk jönni. Tudom, hogy az állati ösztönök erősebbek, mint az embereké, de ez akkor is hihetetlen, hogy egy ilyen rémesen induló sztori ilyen szerencsésen folytatódjon. Mert még nincs vége, pedig azóta több, mint 2 hónap telt el. Még szükség volt egy "plasztikai műtétre", mert nem nőtte be rendesen az izom a csontot (csonkot), és ezáltal a bőre sem tudott regenerálódni, de ezen is túl leszünk, két hét múlva szedik ki a varratokat és utána már kötés sem kell. "Csak" el kell fogadnia a szobacica létet. Ez sajnos elég nehéz neki, ugyanis mindeddig szabad cica volt, de megpróbáljuk minél többször kivinni őt az udvarra, hogy azért picit jobban érezhesse magát. Sajnálom, hogy vannak gonosz emberek, akik felhatalmazva érzik magukat, hogy bántsanak egy állatot csak azért, mert létezik és őt zavarja. Szomorú, hogy egy kertvárosban, az ilyen emberek miatt kell bezárva tartani egy macskát és többet nem rohangálhat önfeledten a kertben.
Nem volt könnyű ez sem neki, sem pedig nekünk, de a lényeg, hogy újra játszik, igaz néha kicsit sete-suta, de játszik ... és ismét sokat bújik és dorombol. Ez pedig nagyon jó jel. Azt jelenti, hogy jól érzi magát a körülmények ellenére is. Mi megpróbáljuk "normális" cicaként bánni vele, nem folyamatosan sajnálni, így neki is könnyebb ez.
Szeretünk Mozart? Bendegúz? Dagi? Cicamica? Tudod mit? Maradj inkább csak Cica. Tedd szebbé a napjainkat még jó sokáig. A kilencből már egy életet elhasználtál, de a maradék nyolcra ígérem jobban vigyázunk.
Nem volt könnyű ez sem neki, sem pedig nekünk, de a lényeg, hogy újra játszik, igaz néha kicsit sete-suta, de játszik ... és ismét sokat bújik és dorombol. Ez pedig nagyon jó jel. Azt jelenti, hogy jól érzi magát a körülmények ellenére is. Mi megpróbáljuk "normális" cicaként bánni vele, nem folyamatosan sajnálni, így neki is könnyebb ez.
Szeretünk Mozart? Bendegúz? Dagi? Cicamica? Tudod mit? Maradj inkább csak Cica. Tedd szebbé a napjainkat még jó sokáig. A kilencből már egy életet elhasználtál, de a maradék nyolcra ígérem jobban vigyázunk.
Utóirat: Azoknak pedig, akik szerint el kellett volna altatnunk, mert ez állatkínzás, üzenem, hogy a cica jól van, dorombol, bújik és "semmi" baja - de ezt írtam is. Nem szenved. Ha egy emberrel történik hasonló baleset, őt sem altatják el. Jah és csak úgy zárójelesen megsúgom, hogy a kezelések és az itthoni lábadozás alatt meg sem nyikkant, pedig piszkosul fájhatott ez neki.
