Szerethető-e az operett? - alternatív ajánló

Gyors válasz: egyértelműen igen! Nem azt mondom, hogy rögtön és azonnal beleszerelmesedik az ember (biztosan ilyen is van), én például hosszasan elzárkóztam tőle. Utáltam amikor a szép musical részleteket operett áriák követték egy gálaműsorban, vagy azt, amikor megjelent két népviseletbe öltözött színész és miközben énekelték, hogy "Szép város Kolozsvár"eljártak egy csárdást. Nem igazán értettem, hogy lehet ezt szeretni. Sokáig gyűlöltem minden olyan színészt is, aki áriásabban énekelt az átlagnál, de ahogy kezdtem nyitni a műfaj felé, rájöttem, hogy ez jó és szerencsétlen színészeket emiatt nem szabad utálni. Azóta megjegyzem nagyon sok operett-színész lett a kedvencem emberileg és színészileg egyaránt. 

A múltkori Inspiráló fiatalság című bejegyzésben erről már meséltem kicsit, amikor két fiatal reménységet mutattam be nektek. Ekkor jött az isteni szikra, hogy erről talán érdemes lenne írni, hiszen annyi tévhit kering az operettekkel kapcsolatban, aminek elsősorban talán az az oka, hogy a fiatalok a régi, klasszikus, TV-ben is bemutatott nagyrészt fekete-fehér felvételek láttán örökre elzárkóztak a műfajtól és eszükbe se jut megnézni egyet-egyet. Pedig sokat változtak az évek alatt, modernizálódtak és egyre több fiatal művész játszik bennük. 

Az Operettszínház nem szeretné, ha ez a tévhit rögzülne a köztudatban, folyamatosan próbálja csökkenteni a nézőtér átlagéletkorát, melynek érdekében számos taktikát vet be.  Színészek tekintetében egyre nagyobb az átfedés a musical és operett között. Talán ez lehet az egyik legnagyobb húzóerő, ami bevonzhatja a musicalrajongókat, ha egy-egy nagy kedvencük szerepet kap egy operettben. A másik nagy változás ezen a téren az az, hogy a koreográfiákat is szeretné a modern irányba vinni, belecsempészni pár street-dance mozdulatot. Ezeken kívül pedig törekszik arra, hogy a klasszikusabb darabok mellett helyet kapjanak a repertoáron az alternatívabb előadások is. 

Semmiképp sem szabad általánosítani, mert tényleg ahány szerző, annyiféle operett. Van, amelyikben a zene is tök más stílusú, nincs ária se nagyon, az egész lendületes, könnyed és vicces. Persze akad ennek totál az ellentéte is, amit én se nagyon szeretek, amikor két primadonna van, két bonviván és sokkal nagyobb hangsúlyt kap a klasszikus, áriásabb vonal, mint a humor és a könnyedebb népies jellegű (sokak szerint mulatós - nem az!) zene. Szóval azért én is válogatok, nem nézek meg mindent és ennek köszönhetően nem nagyon csalódtam még előadásban. 

Nagyon szeretem a Csárdáskirálynőt, a Csókos asszonyt, a Lili bárónőt, a Marica grófnőt, vagy ott van például a Bajadér. Ezeket szerintem nagyon sokan ismerik, hiszen tele vannak olyan dallamokkal, amiket az ember ha máshol nem is, nagyszülőknél/dédszülőknél sokszor hallhat. Most én olyan példákat szeretnék bemutatni Nektek, amik valami újdonságot hoznak ebbe a világba, kicsit alternatívabbak, modernebbek és talán sokkal könnyebben befogadhatóak. A színház ezeket az előadásokat úgy szokta nevezni, hogy "beavató operett", ugyanis ez tipikusan egy olyan dolog, amihez szép lassan kell hozzászoktatni a fülünket és a lelkünket, hogy elérjünk arra a szintre, amikor nem zavarnak a sokszor már klisés színpadi megoldások vagy a hagyományosabb zenei világ. 

Chicagoi hercegnő

képek forrása operett.hu

Ez a legfrissebb operett élményem. Az utóbbi pár évben betört a színházba a swing és jazz zene, hála Bársony Bálintnak és zenekarának. Egyre több alkalommal dolgoznak együtt rendezőkkel, zenei vezetőkkel és ezeknek az együttműködéseknek köszönhetően született meg ez az előadás is, épp, mint korábban az Amerikai komédia című musical. Általuk került hozzám közelebb ez a műfaj, nagyon megszerettem ezt a zenei világot és alig várom, hogy újabb darabot vigyenek színpadra. A Chicagoi hercegnőt Kálmán Imre írta (épp úgy, mint a Csárdáskirálynőt - semmi hasonlóság) abban az időben, amikor kezdett Európába betörni az amerikai jazzes-swinges életérzés. Egyes találgatások szerint a szerző (aki ekkor már Amerikában élt) attól tartva, hogy ez az újvilági zene kiszorítja az operettet, írta meg ezt a művet, melyben ez a két dallamvilág csap össze. Megjelenik egy amerikai milliárdos hölgy, hozza magával a charlestont, miközben a helyi herceg számára nem létezik más muzsika, csak az, amit a hegedűse húz. Ebből aztán sok bonyodalom születik, de végül kiderül, hogy remekül megfér egymás mellett a jazz és a hagyományos, népies vonal. 

Videók: ajánló // werkfilm // Charleston // Jenki nők // Borisz // Oh, szép Chicago // Egy slow fox with Mary

Én és a kisöcsém

képek forrása: operett.hu

Az Én és a Kisöcsém egy igazi időutazás, hála Eisemann Mihály slágereinek. A hangszerelés kicsit új, kicsit maibb, de a hangulata változatlan. Ez igazából nem is tudom pontosan miért operett, mert abszolút nem olyan érzése van az embernek, miközben nézi. Nem is emlékszem mikor nevettem utoljára ilyen jót színházban. Nagyon jó karakterek vannak benne, a sztori is fantasztikus és tényleg nem tudok mást mondani, ez az előadás felér egy pár órás haspréssel. Ez tipikusan egy olyan darab, amit mindenkinek bátran ajánlok függetlenül attól, hogy szereti e a zenés színházat vagy sem. KIHAGYHATATLAN! Csak kár, hogy most épp nincs repertoáron, én nagyon bízom benne, hogy visszakerül, mert kétségkívül közönségkedvenc volt. Végezetül pedig a sztoriról annyit, hogy a színház szerint "Az igazán jó történetek egy mondatban is összefoglalhatóak, például így: Kató, a gazdag tápszergyáros ábrándos, aluszékony lánya férfinak öltözve az itáliai Velencéig szalad, hogy megleckéztessen egy nagyképű, nőgyűlölő fickót." Jól hangzik, igaz?

Videók: ajánló // werkfilm // Én és a kisöcsém // Broadway fesztivál blokk 

Viktória

képek forrása: operett.hu

Most egy kicsit ellentmondok magamnak, ugyanis a Viktória nem egy alternatív operett. Inkább hagyományosnak mondható. Miért vettem ide mégis? Azért, mert ez valamiért más. Nem tudom megfogalmazni az okát, de az mindent elárul szerintem, hogy még a húgom is azt mondta, ha újra repertoáron lesz megyünk és megnézzük - pedig nem igazán szokott lelkesedni az operettek iránt. Ezen is nagyon nagyon sokat lehet nevetni, közben pedig van egy nagyon szép szerelmi szála is. A Viktória abban is különbözik a nagy klasszik operettektől, hogy "Míg a legtöbb operettben a primadonna szereti a bonvivánt, a bonviván pedig viszontszereti a primadonnát, a Viktóriában ez egy kicsit bonyolultabb, hiszen a primadonna két emberbe szerelmes és választania kell. A hátteret pedig mindehhez három ország adja." A zenei világa se hétköznapi: keveredik benne a finom amerikai jazz, az operett és magyar népi zene. A történet egy dorozsmai kapitányról szól, aki megszökik Szibériából és Japánba érkezve a nagykövetségen rátalál régi szerelmére, Viktóriára. Azonban ez a nő már férjes asszony. Közben ott van még Jancsi, a szárnysegéd és Riquette a szobalány, aki menthetetlenül egymásba szeret, valamint Feri és Lia San is, akik szintén egymásba habarodnak. Talán attól könnyedebb ez az operett, hogy itt a szubrett-táncos komikus páros duplázódott meg, ezáltal nagyobb teret nyer a humor és a tánc. Nagyon remélem, hogy még visszakerül a repertoárja (akár az Én és a kisöcsém), mert egy biztos: ez nem egyszernézős.

Videók: Honvéd banda // Csak egy kislány // Ahol az ember felmászik a fára // Niagara fox 

Végezetül pedig két olyan operettet szeretnék megemlíteni, amik szintén friss újdonságok. Ezeket még nem láttam, így nem tudok róluk véleményt formálni. Az egyik a Riviéra girl, ami Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének az amerikai Broadway változata. Ezt nem olyan rég mutatta be az Operettszínház, ezzel az előadással nyílt meg a Kálmán Imre teátrum, ahol nagy sikernek örvend ez a darab. Itt is teret kap az amerikai zene, teljesen más a hangszerelése, mint az eredeti változatnak, ez teszi igazán különlegessé. A másik pedig a Luxemburg grófja, ami egy nagyon izgalmas felújítás eredménye, ugyanis a koreográfiákban fellelhetőek lesznek a különböző street-dance mozdulatok. Erről egyelőre többet nem tudok nyilatkozni, de majd updatelem a bejegyzést, ha lesznek saját élményeim vele kapcsolatban.

Ezekről is találhattok videókat: Riviéra girl ajánló // Luxemburg grófja sajtótájékoztató

Remélem ezzel a kis operett ajánlómmal sikerült kicsit közelebb hoznom hozzátok ezt a műfajt, és ezek után kicsit nyitottabbak lesztek felé. Tényleg nem szabad általánosítani, mindenki meg tudja találni azt az előadást, ami hozzá igazán közel áll. Idővel pedig nagyon könnyen hozzá lehet szokni, meg lehet szeretni ezt a drámai és egyben eszméletlenül humoros világot. Minden magyarban benne van ez a virtus, nem véletlenül kapta meg a hungarikum elismerést. Az operett a miénk, bennünk van és biztos vagyok benne, hogy ez előbb utóbb mindenkiből előbukkan, bármilyen mélyen is próbálja tartani magában. 

Olvass tovább →