Miénk a Grund!

Azt gondolom a Pál utcai fiúk esetében nem kell óvatoskodnom, hogy ne lőjem le a "poént", hiszen ha valaki kijárta az általános iskolát, az biztosan tudja mi is a sztori, aki meg még nem, az meg lehet, hogy pont azért fogja elolvasni ezt a bejegyzést, mert csak egy elemzést keres. Szóval előre szólok, sok mindent le fogok írni az elejétől a végéig, néha részletekbe menően, így aki meg szeretne lepődni, miközben olvassa a könyvet ezt most inkább hagyja ki és nézze meg például valamelyik másik ajánlómat. 

Szeretném még az elején leszögezni azt is, hogy ez nem könyvajánló, hanem színházi ajánló lesz, ezért előfordulhat benne egy-két kisebb eltérés az eredeti műhöz képest. Az írott változatot már több, mint 10 éve olvastam, így elsősorban az előadás adta impulzusokból fogok építkezni.

Nagyjából 2016 tavaszán jött a nagy örömhír, hogy a Dés-Geszti páros a Dzsungel könyve után újabb szuperprodukcióra készül a Vígben. Szerintem ez már garancia a sikerre, pláne ha az imént említett "Maugli-sztorit" vesszük alapul. Az pedig még nagyobb izgalommal töltött el, hogy a Pál utcai fiúkat viszik színpadra. Nem tudom ki hogy van a kötelező olvasmányokkal vagy úgy egyáltalán a könyvekkel, én habár nem igazán szeretek olvasni, ezt anno szívesen vettem a kezembe. Molnár Ferencnek sikerült egy olyan ifjúsági regényt írnia, ami tényleg közel áll hozzánk, és nem mellesleg olyan mély dolgokról szól, amik lehet kicsiként nem is, de felnőtt fejjel igenis megérintenek. Ezek olyan értékek, amelyek minden korosztály számára jelentenek valamit, igaz nem ugyanazt és nem ugyanolyan szinten, de üzenet közvetítenek.

A Pál utcai fiúk és Rácz Tanár Úr (forrás)

Nah de térjünk is rá a lényegre: erre a csodaelőadásra. Nem, ez nem jó szó rá. Nem fejezi ki eléggé azt, amit az ember a darab közben átél. Nem is lehet erre megfelelő szavakat találni. Egyszerre vidám és megindító. Az egész annyira könnyednek, bohókásnak és vidámnak tűnik, holott egyáltalán nem az. Erre gondoltam az előbb, mint korosztályok közti "nézetkülönbség". A gyerekek biztos azt látják elsősorban benne, hogy mekkora buli egy fiúcsapat és milyen király, hogy megküzdenek egy számukra fontos helyért, az már számukra nem is olyan lényeges, hogy Nemecsek belehal a játékba. Ők azt is hamarabb veszik észre, hogy milyen menők ezek a vörösinges Pásztor tesók, de az kevésbé érdekli már őket, hogy amit ők csinálnak az nem szép, a fő, hogy népszerűek és a gyengébbek félnek tőlük. Hiszen melyik tizenpáréves ne akarna az évfolyam menő sráca lenni, akinek a kisebbek szó nélkül átadják a focipályát? Egy felnőtt néző (akárcsak jómagam) azonban elítéli őket, mert bántják a másikat és inkább Bokát kedvelik, mert ő az, aki képviseli a támogató és igazságos barátot. 

A vörösingesek (forrás)

A rendező, Marton László hihetetlen érzékenységgel nyúlt a szereplőkhöz, sikerült egy olyan Nemecseket és Bokát a színpadra álmodnia (amit természetesen Vecsei H. Miklós és Wunderlich József kifogástalanul el is játszott), akik pillanatok alatt a nézők szívébe lopják magukat. A két szereplő barátsága annyira megérint, hogy az utolsó pillanatig reménykedik az ember Ernő gyógyulásában. Szegényt az egész történet folyamán félti az ember, mert annyi bántás éri, de annak tudatában, hogy ott van vele Boka, aki mindig megvédi őt és gondoskodik róla, kicsit sikerül megnyugtatni a lelkünket. Szegény kis elesett Nemecseket Boka semmiből sem hagyja ki, biztatja, bátorítja és nem hagyja, hogy jelentéktelennek érezze magát. Mindig ott van mellette, ha segítségre van szüksége, bizalmába fogadja és úgy gondoskodik róla, mintha a kistestvére lenne. Amikor Ernő lázas lesz és Boka kíséri haza talán az egyik legszebb pillanata a darabnak - sok más megható rész mellett. Amikor a kis beteg képzelődik és Boka mondja neki, hogy "Drága barátom. Drága egyetlen barátom." akkor abban a pillanatban könny szökik a nézők szemébe. Példaértékű ez a fajta testvéri-baráti kapocs, ami ezt a két széplelkű fiatalt összeköti. Arról a jelentről pedig már ne is beszéljünk, amikor Boka ott gubbaszt Nemecsek betegágya mellett. Számomra ez az egyik legmeghatározóbb az egész előadásban. Most ez meghatóbb volt, mint egy tragikus szerelmi szál szokott lenni. Itt az örök szerelem helyett egy örök barátság van jelen, ami mindennél szebb a világon, mert a párkapcsolatok lehetnek múlandóak, de az igazán jó baráti kötelékek mindig megmaradnak.

"Egyszer itt a városban veled hősöst játszottam, de te elfutottál, jól tetted, mert az egész utcát fölverted.

Egyszer aztán váratlan egy kerítésen átpattant egy labda, amit visszarúgtunk, jött a füttyszó, lett egy grundunk. Éljen a grund, éljen a grund!" (képek forrása: vigszinhaz.hu)

Az ember első körben azt gondolná, hogy a pálutcaiak a jók, a vörösingesek pedig a rosszak, de ez nem ennyire fekete-fehér. Ha általánosít az ember, akkor nyilván ez így van, de van pár kisebb részlet, ami megcáfolja ezt az állítást. Ott van például Geréb, az áruló (Csapó Attila), aki a vörösingesek besúgójává válik, mindössze amiatt, hogy egy menőbb csapat tagja legyen. Elárulja barátait, mert talán azt hiszi, hogy ha az ő segítsége által győznek a vörösingesek és elfoglalják a grundot, akkor ő lesz a sztár. Talán megbánta, talán nem. Nekem ez nem egyértelmű. Ugyan odamegy a grundra és próbál beszélni Bokával, mégsem tudom elhinni, hogy őszintén sajnálja és valóban vissza akar kerülni közéjük. Végignézi, ahogy Nemecseket megalázzák a Pásztorok (Ember Márk és Nádas Gábor Dávid), ahogy törékeny kis testét a medencébe lógatják. Csak ennyit kérdez: "Jó volt Nemecsek?". Ezek után én nem tudok benne bízni. Azonban van egy igazán emberséges vörösinges is: Áts Feri (Józan László). Igaz, hogy Ernőt ő füröszteti meg, de utána megbünteti a Pásztorokat is, amiért elvették ettől a kisfiútól az üveggolyóit. A másik nagyon tiszteletreméltó tettje, pedig az, amikor érdeklődik Bokától Nemecsek állapota miatt, majd visszaadja az eltulajdonított golyókat. Látszik rajta a lelkiismeretfurdalás, amiért ő is hozzájárult a betegségéhez és biztos vagyok benne, hogy megérinti ez a szomorú eset.

"Egy tábor, egy tábornok, egysége eggyé forrott, egyszerre, mindenkorra. Gyávák, ma reszkethettek! Mindenki kap majd egyet, álljatok csak be a sorba!" (képek forrása: vigszinhaz.hu)

Elsőnek úgy terveztem, hogy minden fontosabb szereplőre ki fogok térni, de szerintem a főbbek már meg is voltak. Részletesen a többiekről nem írnék. Talán még azt érdemes lenne megemlíteni, hogy Kolnay (Tóth András) és Barabás (Zoltán Áron) karaktere talán a legviccesebb, ők hoznak extra vidámságot civakodásaikkal. Legalábbis humor szempontjából én őket emelném ki. Ezen kívül amit még érdemes kiemelni, hogy nekem nagyon tetszett a vörösingesek laza és vagány stílusa, szerintem a női szemek ezt nagyon is értékelték, főleg a Pásztor tesókat. Róluk azért nehéz volt levenni a szemünket.

A Vígszínház szereti a minimál díszletet, azonban nem is baj, mert nagyon ügyesen kihasználják mindig. Nekem a grund képe volt a kedvencem, elég volt egy kerítés és pár "fakupac" és máris ott érezted magad. Abszolút nem hiányoztak egyéb díszletelemek. (Akkor most következzen az "ömlengés" része, amit egyetlen színházi ajánlóból sem tudok kihagyni.) Imádom a zenei világát. Geszti egy zseni komolyan mondom. Imádom benne, hogy olyan fantasztikus módon képes használni a magyar nyelvet. Annyira szuper hármast alkottak a darab megálmodói (Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián), hogy szerintem a rendezőnek és a színészeknek öröm volt egy ilyen remek alapanyagból dolgozni. Nagyon jól választották meg a szereplőket is, egyik esetben sem éreztem azt, hogy talán más színész alkalmasabb lett volna a feladatra. Most tényleg ha egyesével végigmennék a szereplőkön csak a "fantasztikus", a "csodálatos", és a "lenyűgöző" szavakat ismételgetném, az meg nem túl kreatív és még zavaró is lehet az olvasók számára. Tehát elég ha ezt a három szót rávetítitek az összes névre, ami (itt) olvasható a szereposztásban. A dalokra is ki szerettem volna térni, de én inkább azt javaslom, hogy szerezzétek meg a CD-t és hallgassátok végig! Kedvenc idézeteimből párat pedig a képek alatti leírásban olvashatjátok.

"Álljunk bele ha kell, bármi jöjjön is el, legyen szabad a Grund! Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely,

vagy egyszer belehalunk." (képek forrása: vigszinhaz.hu)

A már korábban említett Boka-Nemecsek barátság mellett a másik hangsúly a csapat fontosságára helyzeték. Ezzel a gondolattal zárnám le ezt a bejegyzést. Mindig jó valakihez tartozni, főleg egy ilyen csapathoz. Ezek a fiúk megtanítják nekünk, hogy összefogás nélkül nehéz elérni a céljainkat, és az egy tök jó dolog, ha van egy csapat, aminek egy közös célja van, ebben az esetben a grund megtartása. Példaértékű az a szeretet, amit egy közös kis udvar iránt éreznek és az, hogy bármire képesek azért, hogy ez a hely az övék maradhasson. Manapság már inkább egy telefonhoz kötődnek ennyire a gyerekek, nem nagyon vannak a grundhoz hasonló helyek, ahol minden nap suli után összegyűlnek és játszanak. Pedig ez az igazi gyerekkor.

Videó ajánlók: Pál utcai fiúk ajánló // Miénk a grund videoklip // Így készült a Pál utcai fiúk